Let's go HongStar!~ /Hong Ki/

Az éjszaka sötét leple beterítette a várost. A csillagok fényesen ragyogtak az ég sötét vászonfüggönyén. A nyári szellő az arcomba csap, és elgondolkozom.
Vajon van még egy ember, aki pont most, pont ezalatt az függöny alatt fekszik, és nézi azokat a távoli égitesteket? Vagy csak egyededül lelem kedvem ebben a kevesek által értékelt csodában?

-Shenaa! Nem igaz! Ébredj már fel az istenit! -vállam rángatózni kezdett, és ez a hang suhant át fejemen. Lassan, nehezen nyitottam ki pilláimat, mire szembe találtam magam a vállrángásom okozójával. -Nem lehet igaz! Az egy dolog, hogy elalszol néha nap az órán. De, hogy te még rendszert is csinálsz belőle! -engedett el durcásan barátnőm, NohRi. Szemeim megdörzsöltem, és fölültem rendesen. 

-Bocsánat... csak tudod. Megint keveset aludtam. -pislogtam álmosan. -Milyen óra is volt? 

-Töri. -pakolta el könyveit még mindig duzzogva. 

-Most miért nem költött fel? Ennek a tanárnak az a szokása, hogy felkölti aki alszik... -néztem végig az osztályon, a töri tanárt keresve. Nem volt bent. Lehet, hogy beteg? Talán csak helyettesítő tanár jött be. Azok mindig engedékenyebbek. 

-Mert már annyiszor elaludtál, hogy feladta. De miattad mindig én kapok, pedig közöm sincs a későesti hobbidhoz! -kiáltotta az utolsó mondatot, mire az osztályban mindenki rám szegezte tekintetét. 

-Kyaaa! Hangos vagy! -csitítottam ijedten. -Még valaki rosszra gondol! -fogtam be a száját, majd az osztály felé fordultam egy műmosoly keretében. -Csak csillagokat néztem! -magyaráztam, mire mindenki visszafordult beszélgetni, enni, vagy amit éppen eddig csinált. -A síromat nem szándékoztad még kiásni? -álltunk fel, és kibattyogtunk a teremből. 

-De, már beszéltem a sírásóval. Sajnos tegnap csinálták a körmöm. Kár lenne érte, ha bepiszkolnám... -mondta tettetett nyávogással, közben körmeit nézegette. 

-Ha nem tudnám, hogy csak rájátszol, még el is hinném, hogy ilyen vagy. -nevettem. 

-Ácsi kislány! Odasüss! -rántotta meg a karom NohRi. 

-Mondjad! - néztem rá, mire elénk mutatott. Egy magas, szőke hajú, helyes fiú állt az iskola aulájában. Még soha sem láttam. Vajon mit keres itt? Olyan elveszetten néz ide-oda, hogy már-már sajnálni kezdem. Hirtelen feltűnik az igazgató, és szívélyesen üdvözli az ismeretlent. Így messziről, barátságosnak tűnik. És milyen aranyos a mosolya! 

-Wooow! Beletaláltam! Tényleg a stílusod... Nem hiába. Aki tud, az tud. -kezdte fényezni magát mellettem NohRi. 

-Miről beszélsz? -vakartam meg a tarkóm zavarodottan. -Nem jön be! Csak... aranyos. Mint egy jegesmedve. -mosolyogtam. 

-Aha, el is hiszem. -nevetett barátnőm. 

-Shena! NohRi! -rohant utánunk EunMi. Odaérve megállt, levegő után kapkodott. Mikor már kifújta magát annyira, hogy beszélni tudjon, nekikezdett. -Az osztályfőnökünk most szólt, hogy csillagászati bemutatót fognak tartani a következő órában. Valami vén fószer jött a suliba és a csillagokról fog papolni. -amint meghallottam a "csillagászati" szót, rögtön felvillanyozódtam. 

-Komolyan? -fogtam meg EunMi kezét. A lány csak meglepetten bólintott egyet. -Van isten! -kiáltottam. -Végre egy normális óra is a sok unalmas között! -Elmondhatatlanul örültem. Már kiskorom óta imádtam a csillagokat nézni, és szinte minden csillagászati könyvet elolvastam, amihez hozzáfértem. 

-Fantasztikus.. -mondta NohRi kedvtelenül. Őt sosem vonzotta az ilyen. Persze ha valami fürdőruhamodell pasi állt volna ki csillagokat mutogatni, ő lett volna az első, aki befizet rá. 

-Ha megtárgyaltuk, jó lenne beülni a terembe, mert időben szándékozták elkezdeni. -mosolygott ránk EunMi, majd megragadott minket, és a könyvtárba ráncigált. Belépve gyorsan leültünk az első sorba. Persze én unszoltam őket, hogy oda üljünk. Mivel még nem csöngettek be, javában zajlott a mai események megbeszélése, viszont hirtelen valamiféle krákogásra kaptuk fel a fejünket. Az igazgató állt az ajtóban, az aulában látott fiú kíséretében. Mit kereshet itt? 

-Szép napot fiatalság! -üdvözölt minket a diri. Mindenki a helyére ment, és csöndben figyelte, ahogy az igazgató elmondja a lényegtelen, unalmas dolgait, ami szerinte életet menthet. Hát csak gratulálni tudok a felfogásához. Tipikus tanári elme... ~

-Szóval gyerekek, ő itt Lee Hong Ki. Ő a Koreai Csillagászati Egyetem másodéves tanhallgatója. Kérlek kísérjétek figyelemmel. -mutatta be az idegent. 

-Sziasztok! Azt hiszem, nem kell még egyszer bemutatkoznom. Mivel a tanárom, aki tartotta volna az előadást, lebetegedett, így én jöttem hozzátok. Kezdeném egy sablonkérdéssel. Van köztetek olyan, akit érdekelnek a csillagászati dolgok? -nézett szét. A teremben lévő összes diák szeme rám szegeződött. Lassan, észrevehetően próbáltam felnyújtani a kezem, hiszen itt én voltam az egyetlen, akit érdekeltek a világűr csodái. -Tényleg? -mosolygott rám meglepetten. -Csodás! Akkor rád remélem számíthatok! -kacsintott egyet. Hihetetlenül aranyos volt. Abban a szent minutumban megbántam, hogy nem a csillagászati egyetemre adtam be a jelentkezésemet. Már csak a puszta gondolata is csalogatott. ~Csillagok, ez a srác... 

Maga lenne a mennyország. -Nos. Nem tudom ki mennyit tanult a maga 18 életévében, szóval kezdem egy alapfokú kérdéssel. A Göncölszekér melyik csillagképhez tartozik? 

Az osztályban csend és hullaszag. Ha lett volna bent légy, annak a hangja egy motoréval felelt volna meg abban a percben. A fiú kissé elszomorodott. 

-Legalább te ne hagyj cserben! -mutatott rám. 

-Az Ursa maiorhoz, de ők csak nagy medveként ismerik. Ha egyáltalán ismerik. -néztem végig a sorokon. 

-Ügyes. -húzódott mosolyra a szája. Az óra további része így telt. Feltett egy kérdést, én válaszoltam. Mondhattuk volna magán órának is. De én legalább élveztem. 

-Hallod. Te biztos nem akarsz hozzámenni? Annyira egy hullámhosszon voltatok, hogy az már szinte... lehetetlen. -mondta unottan NohRi, az óra befejeztével. Őt az ilyenek mindig leszívják agyilag. 

-Hey! Kislány! -szólt nekünk Hongki. Már épp az ajtónál voltunk, így hátráltunk pár lépést és megfordultunk. 

-Igen? -mondtuk szinte egyszerre. 

-Ömmm... Mi a neved? -nézett rám. NohRi levágta a helyzetet, és elment egy "még dolgom van" kifogással, széles vigyorral a száján.

-Choi Shi Na. De mindenki csak Shena-nak hív. -mosolyogtam. 

-Te tényleg sokat tudsz erről a témáról. Szívesen beszélgetnék még veled. Valamikor ráérsz? Ha igen, itt a számom. Csörgess meg, és összehozunk egy találkát! -nyomott egy cetlit a kezembe, majd kacsintott újra, és kisétált. Lábaim megremegtek. 

Komolyan? Elhívott randizni! 

El sem mertem hinni. Egy ilyen fiú... engem... Woow! Teljes lelki sokkban álltam. Suli után mindent elmeséltem NohRinak. Persze az a szerencsétlen, rávett, hogy este felhívjam Hongkit. 

Őszintén? Féltem, hogy ha korán hívom, túl nyomulósnak tarthat. Ha későn, azt hiszi, hogy nem érdekel és csak kényszerből hívom. NohRi persze ért a pasik nyelvén, így rá hagyatkoztam. Késő délután -mondhatni kora este- felhívtam. 

-Hallo? -szólt bele a telefonba. Itt még cukibb hangja volt. 

-Szia! -nyeltem egy hatalmasat. -Shena vagyok. -mutatkoztam be. 

-Ohh Shena! Már alig vártam, hogy hívj! Ma gyönyörű éjszakánk van! Nem lenne kedved most kijönni a Han folyó partjára? -mondta lelkesen. Olyan volt, mint egy türelmetlen kisgyerek, mégis tetszett. Mivel semmi dolgom nem volt, és úgyis kimentem volna csillagokat nézni, belementem. Egy óra múlva, már a megbeszélt helyen ültem. Hirtelen hideg kezek tapadtak szemeimre, eltakarva azokat. 

-Hong Ki? -fogtam meg a két kezet, mire az levált szememről. 

-Azért tehettél volna úgy, mintha nem számítottál volna rám. -nevetett. Leült mellém a pokrócra, és hátradőlt. Lefeküdtünk egymás mellé, és csendben hallgattuk a folyó halk morajlását, míg a csillagokat figyeltük. Nem beszéltünk sokat, mégis elég volt ahhoz, hogy megismerjük egymást. 

Az éjszaka sötét leple beterítette a várost. A csillagok fényesen ragyogtak az ég sötét vászonfüggönyén. A nyári szellő az arcomba csap, és imádkozok. Köszönöm istenem, hogy kaptam egy társat, aki pont most, pont ezalatt az függöny alatt fekszik, és nézi azokat a távoli égitesteket.