You're my idiot..~ /Titok.../

Mondd! Te mióta vagy az életem része? De ami még fontosabb... Mióta vagy az életem NÉLKÜLÖZHETETLEN része?
Anélkül, hogy tudatában lettem volna, a sors egymáshoz terelt minket. Te észrevetted hogyan és miként változott meg minden?
Hisz ha a tavasz nyárba fordul, minden élőlény észreveszi. Mégis.. A szívem mélyén már évek óta tartó fagyos téli hóvihar észrevehetetlenül vált élénk, lágy tavaszi napsütéssé.

Annyi emberrel összehozott már a sors, de érdekes módon csak te maradtál mellettem. Nem, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a világ összeesküdött ellenem. Csupán azt, hogy te voltál az a személy, aki még akkor is velem volt, mikor testileg még csak a közelemben sem voltál. A szíved mindig nálam volt, de ennek az volt az ára, hogy az enyémet magaddal vitted.
Egy-egy kis darabot őrzünk még a mai napig is egymásból, és ezt senki nem veheti el tőlünk.

Most sem vagy mellettem, de tudom, hogy egy nap még összefutnak útjaink.
Nem kötöttünk esküt, nem írtuk papírra, és nem ejtettünk búcsúkönnyeket. Nem volt rá szükségünk, ahogy most sincs. Bíztunk, bízunk és bízni is fogunk egymásban a legvégsőkig.
Én legalábbis minden bizonnyal...

Egy korhadt farönkön ülök, egy nagy tó mellett, a semmi közepén.
..Édes kikapcsolódás.
A tavaszi szél emlékeket hoz magával, melyek ringatnak mint alvó gyermeket az anyja. A víz apró hullámokat vet, föl-fölcsapva a homokos partra. Régen volt már ekkora nyugalmam.
Messze, a nádas közül egy kacsacsalád dugja ki fejét. Elől a szülők, mögöttük a pelyhes kis csemeték.
Arcomra mosoly kúszott, miközben összehúztam magamon a kardigánt. Az idő hűvösebb lett, habár ez érthető hisz már esteledik.
Lassan fölálltam, majd a kis faház felé vettem az irányt. A konyhába mentem, majd csináltam teát és leültem a nappaliba. Elővettem az újságot amit a minap dobtak be a ládába, és olvasgatni kezdtem a forró ital fölött. Nem volt semmi érdekes, így hát hamar felhagytam ezzel a munkásságommal. Fölmentem az emeletre, megfürödtem, majd kiültem az ablakba. A kis üvegfal gyönyörű kilátást nyújtott a nem éppen kicsi tóra, és a szemben lévő partra.
Imádtam este a vizet kémlelni. Egy karnyújtásnyira volt, de olyankor mégis olyan elérhetetlennek tűnt.
Az ég lassan sötétségbe, a part pedig fénybe borult. Gyönyörű volt, én pedig még ennyi év után sem tudtam betelni a látványával. Mindig tud valami újat és mást mutatni. Sosem láthatod ugyan úgy kétszer.

Bámultam és csak bámultam, míg nem a végén már láttam is. Egy kislány ugrott be a szomszéd mólóról a vízbe, majd őt követte egy kisfiú. Nem telt sok időbe, két férfi és két nő jelent meg. Mint később kiderült, két család. A szülők leültek a partra, a gyerekek pedig önfeledt játszadozásba kezdtek.
A sötét ellenére bátran és vidáman fröcskölték egymást, úszkáltak, vagy éppen húzták a másik agyát.
Ez a történet ismerős volt. Vagy talán deja vu? IGEN!
Pár évvel ezelőtt.. ugyan így... ugyan itt. Ő és én, ugyan így játszottunk. Akkor váltunk elválaszthatatlanokká. És ott kezdődött minden. A barátság mely később szerelemmé forrt, és a kapcsolat, mely erősebb mindennél.

Kicsik voltunk, de felnőttünk.
Idegenek voltunk, de megismerkedtünk.
Szomszédok voltunk, de barátok lettünk.
Barátok voltunk, de szerelmesek lettünk.
Álmaink, vágyaink lettek melyek különböznek egymástól, de mindig kitartottunk a másik mellet.
Te voltál az első és az egyetlen szerelmem.

Az idő már későre járt, én pedig nem akartam kukkoló lenni. Befeküdtem az ágyamba és a plafont kezdtem kémlelni. Addig-addig néztem, mígnem elnyomott az álom.
Egy gyönyörű, valóságszerű álom rólam és róla. Ahol újra együtt voltunk és nem zavart senki, se semmi. A tökéletes helyen, a tökéletes időben..~

Másnap furcsa mód, a szokásosnál jóval korábban ébredtem fel. Ez köszönhető annak a személynek, aki ráült a csengőmre és nem tágított onnan.
Szemeim kipattantak, és eszeveszett rohanásba kezdtem. Minden ruhadarabot magamra kaptam ami a szemem elé került. Belegondolni is rossz, hogy nyithattam akkor ajtót. Kócosan, slamposan és még mindig holdkórosan.
Azonban az ideiglenes ébresztőm csak mosolygott reggeli kinézetemen és megölelt.
Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam és szemeim is csak hatalmasabbak lettek. Lábaim megremegtek, és minden erőm elhagyott. Váratlanul ért a vendég érkezése, de a személy maga még váratlanabb volt. Hiszen... Ő volt az teljes valójában.
Rám mosolygott, majd meglepődött arcom láttán újra magához húzott.
Bensőmet boldogság járta át. Hihetetlen mennyiségű boldogság.
Csak szorítottam magamhoz egyre erősebben, de látszólag nem bánta. Mikor már a sokkos állapotomból kikerültem, felnéztem barna szemeibe majd beinvitáltam.
Megszokásból levetette magát a kanapéra, én pedig a konyhába szaladtam, hogy vigyek neki inni.
-Mit keresel itt? -adtam kezébe a bögrét.
-Hozzád jöttem. -mosolygott rám. Válasza megdöbbentett.
-De hát.. Neked Szöulban kéne lenned és a karriereden dolgoznod. -értetlenkedtem.
-A szerződés megtiltott egy olyan dolgot, amit sosem tudnék feladni. Így otthagytam a szórakoztató ipart. -kortyolt bele a teába.
-Mit tiltott meg? -ültem hozzá közelebb kíváncsian.
Gyerekként is mindig azt mondta, hogy ő énekes lesz. A tehetsége messze túlszárnyalja bármely énekes hangját. Mikor elment, rettegtem attól, hogy ha sikerül neki, elfelejt. De egy idő után már megnyugodtam, hisz ismertem és tudtam, hogy milyen. Sosem tudná elfelejteni azt, akit igazán szeret, és így már nem volt okom félni.
-Hogy mit tiltottak meg? -arcára mosoly költözött, majd közelebb hajolt hozzám. -Téged...

Szemeim kikerekedtek, és csak bámultam a semmibe. Miattam adta fel az álmait?
-Hogy? Miért? -fordultam felé ijedten.
-A szerződés megtiltotta volna a randizást, vagy akárcsak a találkozást is veled. Így nem érdekelt. Hisz nem ér egyetlen szakma, állás vagy álom annyit, amennyit te érsz nekem. -ölelt magához.
Szemeimbe könnyek szöktek, és hirtelen világomat sem tudtam. Ez tényleg... Velem történik meg? LEHETETLEN.
Ilyen csak a filmekben van. Vagy talán mégsem?
Képes volt mindent amiért annyit dolgozott... eldobni értem?
Abban a pillanatban olyan hihetetlennek tűnt. De ez valóság volt. A keserédes valóság.
-Olyan idióta vagy. -dörmögtem vállába sírva, mire ő csak elnevette magát.
-Meglehet. De a te idiótád. -Ölelt szorosabban.
-Igen.. Az én idióta Minwoom. -adtam apró puszit arcára. 

                                           T.K-C-Clown