Fate. /Lay szösszenet/

-Yixing, emlékszel még arra, hogy hogyan találkoztatok először? -könyökölt térdére a fiú előtt ülő Xiumin. A barnaság mosolyogva bólogatott.

Minden a MID promotálásakor történt. Az SM kirendelt minket egy kisebb dedikálásra, mire kedvetlenül mentem el. Az asztal mögött ülve bámultam magam elé, habár mosolyogtam a mellettem ülő Luhanon. Ki sem látszott a lányok közül. Mikor akadt egy szabad percem, körbe-körbe pillantottam, hogy felmérjem mennyien vannak még. És itt indul a történet.

Egy lány sétált át a téren, ahol az asztalaink voltak felállítva. Hullámos, világosbarna haját erősen fújta a szél, mi látszólag nagyon idegesítette. Arca kipirult a csípős hidegtől, de rendíthetetlenül topogott abban a hatalmas magassarkújában. Először viccesnek találtam a megnyilvánulásait, a mozdulatait és azt a fodros fehér szoknyáját ami kikandikált a kabátja alól. Valami azonban mégis megfogott benne.
Egyáltalán nem volt kihívó és aranyosan bukdácsolt azokban a cipőkben. Talán akkor mozdult meg bennem valami.
Szórakozottan bámultam, hiszen azt hittem, hogy csak átmegy a téren és eltűnik. Azonban egy erőteljes kanyar után, már egyenesen felém tartott. Nem nézett rám, még mindig az ide-oda szálló hajával volt elfoglalva. Azonban mikor az asztalomhoz ért, mosolyogva pillantott le rám. Bőre fehér volt, szeme pedig mélybarna. Elvesztem a tekintetében.
Így visszagondolva tényleg elég hülyén nézhettem ki. Ő viszont még mindig ugyan azzal a kedves mosollyal az arcán nézett rám, és valamit a kezembe nyomott. Lepillantottam, és az albumunk volt a kezeim között. Értetlenül bámultam rá, majd észhez tértem és kezembe vettem a filcemet.

Egy percig még gondolkodtam, hogy mit írhatnék még a nevem mellé, majd végül hagytam, hogy a szívem irányítsa a kezemet.
"Köszönöm, hogy megvetted az albumunkat. Remélem, hogy még találkozunk! Sok szeretettel, Lay" -ráírtam, de hirtelen eszembe jutott még valami.
-Mi a neved? -kérdeztem hirtelen. Kérdésem meglepte, de szinte azonnal válaszolt is.
-Oh Mina.- akkor szólalt meg először, mégis olyan volt, mintha már hallottam volna a hangját valahol. Végül kiegészítettem az utolsó mondatot "Sok szeretettel, Laytől Minának."-ra. Mosolyogva adtam kezébe az albumot, mit örömmel elvett tőlem és magához szorította. Megköszönte és mivel mögötte már morgolódott az idővel keletkezett sor, elment.

A többi rajongó bosszúságára azonban én még mindig az ő távolodó alakját bámultam és nem nekik firkantottam a kézjegyemet a képeikre és az albumaikra. Egyszerűen lehetetlenség volt levenni róla a szemem.













-Csak ennyi? Eltűnt? -fortyant fel Xiumin. Ő volt az egyetlen a bandából, aki nem hallotta még ezt a történetet.
Yixing csak felnevetett, majd folytatta.

Nem igazán. Aznap este koncertet tartottunk abban a régióban. Emlékszel?
Ott újra láttam.

Az Into your world-öt adtuk elő, hiszen ez volt az utolsó dalunk, a közönség kívánsága. A szokásos koreográfiát követve a szám végén a jobb szélére sétáltam a színpadnak és leguggoltam. Mint mindig, most is végig néztem az előttem sikítozó exoticokon, és akkor megakadt a szemem rajta.
Ő nem sikított, inkább nevetett, talán azon a bamba fejemen, amit akkor vághattam. Ugyanúgy lóbálta a lightsticket mint más, ugyan úgy élvezte a koncertet mint mindenki. Annyira természetes volt és annyira szép. Legszívesebben leugrottam volna hozzá a közönségbe.

Azt az estét egy ottani hotelben töltöttük, reggel pedig egy közeli kávézót vettünk célba a reggelihez. De hát erre te is emlékszel! Álmosan és holdkórosan ültem és a kávémat vártam, mikor a szomszédos asztal pincérnőjén megakadt a szemem. Tudtam, hogy ez nem véletlen. Ezt maga a sors rendezte így. Mina szaladt két tálcával a kezében, ugyan azzal a bájos mosollyal az arcán. Mikor megfordult és tekintetünk találkozott, egy kicsit lesápadt és talán meg is ijedt. De pillanatok alatt újra visszaköltözött arcára az a drága mosoly. Végül ennek is vége szakadt és ezúttal én távoztam előbb.

Ezután mindenhol őt kerestem. Minden fellépésen, minden utcán és minden emberben. Azonban nem találtam. Átkoztam magam, hogy nem vitt rá a lélek, hogy legalább a számát elkérjem. Két dolgot tudtam biztosra. A nevét, és azt, hogy menthetetlenül elcsavarta a fejem.
Már kezdtem feladni egy hónap után, hiszen magamnak is beláttam, hogy ez már a semmiért való megszállottság. És akkor..
A reptéren sétálgattunk fel s alá, hiszen a gép indulásáig volt még egy óránk. Igen, akkor néztük el az órát mind a tizenketten. Luhan mellett ballagva egyszerűen késztetést éreztem arra, hogy felnézzek. Valami furcsa erő tologatta az államat feljebb és feljebb. És ott...

Mina édesen mosolygott le rám és integetni kezdett. Azt hiszem nem kell részleteznem, hogy mi játszódott le bennem. Úgy éreztem, hogy megtaláltam a szívem felét, amit azon a koncerten hagytam el és ő elvitte. Úgy integettem neki vissza, mint kisgyerek az anyukájának az ablakból mikor látja az óvodában, hogy érte jönnek.
Felrohantam hozzá, nem érdekelt, hogy valószínűleg eltévedek visszafelé.
Nem bírtam magammal és a testem magától cselekedett. Megöleltem, minek hatására kővé dermedt a sokktól, én pedig annál jobban szorítottam magamhoz.








-Yixing! -törte meg a beszámolót egy lágy, női hang. -Nem hallották már eleget szegények?
A színfalak mögött ülő két fiú hirtelen fölállt, majd a hang irányába kapták a fejüket.

-Nos, Hyung, bemutatom a menyasszonyom. -mutatott a fehér szoknyás, fülig érő mosollyal besétáló lányra. -Oh Minat.

Parókabaki /Taoris yaoi/

A fali óra őrületbekergető monoton és egyre csak hangosodó kattogását lehetett csak hallani. Az előttem ülő lassan és kimérten kortyolt bele a kávéjába, majd letette az apró csészét az asztalra és rám emelte tekintetét.
-Nem hinném, hogy jó ötlet. Simán rájönne. -rázta a fejét nemlegesen.
-Honnan tudod ha még csak meg sem próbáltuk? Az ország legjobb sminkeseit is felfogadom ha kell. Kérlek! Szervezd meg nekem! -könyörögtem akárcsak egy óvodás kislány az anyukájának.
-Tao, nem. Az első pillanatban levenné, hogy fiú vagy.
-Kérlek! -nyúztam tovább. -Ha csak egy estére is... De legalább vele lehetnék. -tettem össze kezeim és kiskutyaszemekkel meredtem rá, mi általában hatásos volt. De csak nála...
-Rendben. -sóhajtott fel fájdalmasan majd lehúzta az utolsó kortyot.
-Ez az! Imádlak Suho! -ugrottam fel az asztaltól és önkívületi állapotban öleltem meg.

A nevem Huang Zitao. Kína második legbefolyásosabb és legtehetősebb családjának a sarja. Világ életemben hatalmas csalódás voltam szüleim számára, hiszen már pöttöm korom óta tudták, hogy más leszek mint a többiek. Autók helyett jobban izgattak a barbik és nem azért, hogy a szoknyájuk alá nézhessek. Minden jelmezbálon lánynak öltöztem és kifejezetten élveztem. Majd 16 évesen beismertem már magamnak is, hogy igen. Meleg vagyok. Szüleim sosem szóltak le érte, támogattak is hogy ne érezzem magam különcnek, de a szívemben legbelül tudom, hogy ők nem ilyen gyereket szerettek volna. Egy olyat, aki később jó vezetője lesz a megörökölt vállalatnak egy szintén gazdag család lánya mellett. Ez csak akkor következik be, ha egy gazdag transzfesztitával hoz össze a sors. Azonban ha ez nem lenne elég, kaptam a sorstól egy jó hideg zuhanyt még. És nem is kicsit.
Mivel kötelességem minden találkozóra elmenni amire a szüleimet is meghívják, így elkerülhetetlen volt az, hogy megismerkedjek az országom leggazdagabb családjával. Sokáig Amerikában éltek, majd visszaköltöztek ide. A fiuk pár évvel idősebb nálam és ami a legnagyobb baj vele... az az, hogy egy olyan ember, aki totálisan az esetem. Igen, beleszerettem.
 Sokszor beszélgettünk már és sok mindenben egyeznek a nézeteink. Egyikőnk sem szereti a nagy felhajtásokat és valamilyen szinten mind a ketten kilógunk a mostani örökösgenerációból.
Nincsen tudomása a nemi identitásomról, azonban neki a homlokára van írva, hogy heteró. Ez az egyik legnagyobb gondom mostanság.
Igen, mostanság.
Ugyanis az égiek nagyon szeretnek engem használni a szórakoztatásukra, hiszen ugyanakkor jöttem Seoulba, mikor Kris. Mivel nekem csak elit körökben szabad mozognom, így alap dolog volt, hogy Koreában is ezt az elvet kell követnem. Szerencsére az egyik nagyon jó barátom tökéletesen beleillik ebbe a körbe és nála tölthetem a nyár utolsó hónapját. Ő lenne Suho, kinek családjától függ fél Korea.

-És hogy gondolod? Beöltözöl nőnek én meg hívjam meg magamhoz? -forgatta kezei között az üres csészét. Suho az az ember, aki szinte minden neves embert ismer személyesen, így Krist is. Sőt, mi több... nagyon jóban vannak. Így alakult, hogy hozzá fordultam kérésemmel.
-Nem. Egy vakrandi. Ez a legjobb megoldás.-vakargattam államat.
-Vakrandi? -kuncogott.
-Nálatok sok vakrandit szerveznek. Amolyan... divat. Hát miért ne szervezhetnéd be őt és engem is egybe?
-Biztos vagy te ebben? -mosolygott. Látszólag szórakoztatta helyzetem.
-Teljesen. -válaszoltam határozottan.
-Hát legyen. -engedte ki eddig magában tartott nevetését majd a telefonjáért nyúlt. Pötyögött rajta valamit, majd a füléhez emelte. Pillanatok múlva meg is szólalt.
-Áh, Kris! Szia! Azt hallottam, hogy Koreában vagy. -nézett ki a mellettünk lévő üvegfalon a nyüzsgő nagyvárosra. A hatodik emeleten lévő kávézóban voltunk, így még a hatalmas forgalom is szépnek tűnt madártávlatból. -Igen. Igen. Valamikor tényleg összefuthatnánk. Azonban van egy kérdésem. Vagyis inkább kérésem. Megismertem egy öhhm.. lányt. Igen, egy lányt. Nagyon szép, sportos és ami nálatok annyira fontos, gazdag is. Ráadásul kínai. Ő is itt tölti az augusztus megmaradt napjait. Lenne kedved elmenni vele egy vakrandira? Kérlek. Ígérem, nem fogsz csalódni. Naa. Miért? Ez nem elég nyomós indok. Tudom. Na, hallgass az öreg Suhora és menj el vele. Egy este nem a világ vége. Igen, nagyon gazdag. Jó. Oké. Rendben. Örülök neki. Akkor péntek este nyolcra gyere a házamhoz. Ott lesz ő is. Oké, szia! - miután letette a telefont nagyot sóhajtott majd rám vezette tekintetét.
-Hogy én mire nem vagyok képes érted. -rázta a fejét újra.
-Akkor belement? -költözött ezer wattos vigyor az arcomra.
-Volt más választása? Még a lelket is kibeszéltem belőle. -nevetett fel.
-Suho, te egy isten vagy. -toporzékoltam boldogan. Valahogy nem tudott izgatni, hogy a kávézóban ülő összes ember engem néz. Egyszerűen majd kicsattantam az örömtől. -De várj. Péntek az holnap lesz. -fagyott le arcomról a mosoly.
-Igen. És? -értetlenkedett az előttem ülő.
-Addig hogy szerzek sminkest? Az oltáron bicikliző görög istenek hada! -ugrottam föl. Lecsaptam a kávé árát az asztalra majd rohanni kezdtem. Az ajtóban azonban még visszafordultam. -Király vagy Suho! Jövök neked egyel! -ordítottam vissza a nekem háttal ülő fiúnak. Az előtte álló tükörből láttam ahogy elmosolyodik és bólint egyet alig észrevehetően.

Versenyt futottam az idővel. A telefonszámlám kétszerese lett a megszokottnál, két cipővel több rongyolódott el és a szám is már egészen elzsibbadt a nap végére a sok beszédtől, de teljesen megérte. Az átalakítóbrigád megvolt másnapra. Vigyorogva mentem vissza barátom házába, majd mosollyal az arcomon és pillangókkal a gyomromban hajtottam fejem álomra.

-Csipkerózsika! Kelj fel! Hánykor értél te haza hogy ennyit alszol? Az embereid már itt várnak kint. Gyorsan csinálj magaddal valamit mert a végén kárba vész az a kemény munkád mert ijedtükben hazafutnak. Jesszusom! Olyan táskásak a szemeid! Nem is, ezek már szatyrok..
-Értettem volna abból is, hogy: "Kelj föl, itt vannak a többiek". Egyébként te mindig ilyen sokat beszélsz? -dörzsöltem meg szemeimet majd a fürdőig elsétálva megpróbáltam felöltözni. Mire kész lettem, addigra már kipakolt mindenki. Ruhák feküdtek szerte szét, sminkcuccok és parókák. Én pedig élveztem.

Keveset mondok, ha azt mondom, hogy négy óra alatt nőt varázsoltak belőlem. Volt az talán öt is. De megérte. Mikor az átalakítás után a tükör elé álltam, egy olyan lány nézett vissza rám, aki még szerintem is gyönyörű volt. Ezt márpedig tőlem szinte sosem lehet hallani. Hosszú világosbarna parókám lágyan omlott a vállamra, míg sötétkék ruhám ápolt és eltakart. Sötét karikáim a szemem alól eltüntették minek különösképpen örültem.
-Kris után én is elvihetlek egy randira? -veregette meg a vállam nevetve Suho.
-Ha ha ha. -grimaszoltam.
Adtak még pár tanácsot, hogy mire vigyázzak a randin, hogy legyen hiteles női hangom és hogyan figyeljek arra, hogy a melltartóba dugott zoknik ki ne essenek. Mire hetet ütött az óra, már csak én voltam és Suho a házban. Ez az egy óra varázsütésre telt el. Szinte egész végig csak a magassarkúban járást próbálgattam kisebb-nagyobb zuhanásokkal megspékelve.

-Tao! Akarom mondani... Taomi! Itt van Kris. -kiáltott Suho a nappaliba. Abban a pillanatban fogtam fel, hogy én tényleg oda fogok állni Kris elé nőként. Gyomoridegem lett és izgultam. Vajon tényleg jó ötlet volt?
-Szia. -hajoltam meg mosolyogva. A fiú az ajtóban állt közömbös arcot vágva. Kedvtelen volt és lerítt róla, hogy most bárhol szívesebben lenne mint itt.
-Szia. -rendezett le egy intéssel. Sarkon fordult majd elindult az autója felé.
-Ezt vegyem annak, hogy menjek utána? -fordultam értetlenül Suhohoz. A kis pénzeszsák már majd' megfulladt a magában tartott nevetéstől.
-Azt hiszem. -rántotta meg a vállát szórakozottan majd kilökött az ajtón és becsukta azt. Más választás híján a férfi után indultam akit szerettem ezen viselkedése ellenére is. Azonban az életkedvem is elment ezek után.

Nagyon jó munkát végeztek az emberek, hiszen Kris nem ismert fel. Viszont alig nézett rám, alig beszélt és minden kérdésemre egy szóval válaszolt. Mintha fekete-fehér-igen-nemet játszottunk volna. Hát ő nyert.
A vacsora után sétáltunk egyet majd visszavitt Suho házához. Az egész este pocsék hangulatban és halottakat megszégyenítő csöndben telt. Álomrandi.
-Köszönöm a ma estét. -erőltettem mosolyt arcomra, habár sírni lett volna kedvem.
-Nincs mit. -állt mereven a kapuban.
-Ne! Nami ne! -hallottunk egy erős férfi hangot mellőlünk, de mire odanéztem, fejem már a földön volt. Egy test nehezedett rám, de nem Krisé. Arcomat beborította a ragadós nyál, s mikor kitöröltem azt a szememből, egy kutyával néztem farkasszemet. Gazdája alig bírta leimádkozni rólam, míg Kris kárörömmel az arcán nekidőlt a kerítésnek és jókat kuncogott az eseten. Mikor felültem, fejem hirtelen sokkal könnyebbnek hatott. Ezt a fiú is észrevette.
-Te... Elhagytad a hajadat? -lökte el magát a vaskerítéstől és döbbenten sétált felém.
-Te nem lány vagy. -állapította meg a most már egyértelművé vált dolgot.
-Igen, nem vagyok az. -emeltem föl fejem és szólaltam meg a saját hangomon.
-TAO! -kapott szájához ijedten.
-Igen, én. Még mielőtt nekem esnél és megpróbálnál agyonverni, közlöm veled, hogy a harcművészet az erősségem. Most, hogy hatástalanítottalak, elmondom az igazat. -kezdtem el hadarni a mondatokat. Hirtelen Suhonak éreztem magam, hiszen be sem állt a szám. Egyszerűen ömlöttek belőlem a szavak akárcsak szemeimből a könnyek. -Szeretlek. -hajtottam le fejemet megszégyenülve. - Szeretlek Kris. Nem tehettem mást. Tudom, hogy most utálsz és meg is értem. Átvertelek, becsaptalak és hazudtam. Minden jogod megvan ahhoz, hogy péppé verj. Csak nem tudsz, meg ahogy nézem a sokk nagyobb. Én meleg vagyok és tudtam, hogy nekünk sose lehet közünk egymáshoz. Mindig kerestelek az összejöveteleken és mindig az volt az életem legszebb napja, mikor éppen beszélgettünk. Tudtam, hogy heteró vagy, így rábeszéltem Suhot hogy szervezzen egy vakrandit. Legalább egy pár órára azzal lehettem akit szeretek. Sajnálom, hogy így alakult. De a legjobban azt sajnálom, hogy nem lehetek az, akit szeretsz. -töröltem meg szemeimet, miről a sok smink és a műszempilla már rég elkenődött. Megfordultam, majd meg sem várva a még mindig kikerekedett szemekkel engem bámuló fiú reakcióját rohantam volna fel a lépcsőn.
Rohantam volna..

Kris utánam nyúlt és visszarántott. Szemeim összeszorítottam, izmaim megfeszítettem és felkészültem arra, hogy megkapom életem legnagyobb ütését. De ez helyett megcsókolt. Szemeim kipattantak, lábaim megremegtek és csak bámultam magam elé.
-Már régóta az a személy vagy, akit szeretek. - dörmögte számra majd távolabb húzódott. Szemeimbe újra könnyek szöktek és már kínos volt, hogy ennyire sírós lettem hirtelen. -Szerinted miért viselkedtem ezen a randin úgy? Egy lánnyal randiztam. -mosolyodott el. -Suho nem mondta, hogy én is a fiúkhoz vonzódom? -törölt le ő is egy könnycseppet foltos arcomról.
-Nem. De már értem miért nevetett annyira. -kuncogtam.
-Nos, hogy így egymásra találtatok, azt hiszem az ajtót zárva is hagyom. Ma Krisnél éjszakázhatnál. -hallottunk egy ismerős hangot az egyik emeleti ablakból.
-Suho! -ordítottam fel hozzá. -Remélem jót szórakoztál rajtam. -fontam össze karjaim mellkasom előtt.
-Még soha jobban. -mosolyodott el a koreai és leengedte a redőnyt.

Így lett egyesítve kína két leggazdagabb, legbefolyásosabb és legfurcsább családja.